期刊名称:Antenna: Kiadja a Magyar Evangéliumi Rádió Alspítvány
出版年度:2005
卷号:3
页码:3-3
出版社:Magyar Evangéliumi Rádió
摘要:.Budapesten születtem. Szüleim már hív.k voltak. édesapám messiás hív. zsidóként
keresztyén lelkész lett. Gyülekezetben ismerkedtek meg. Kés.bb a rákosszentmihályi
baptista gyülekezetbe jártunk.
Gimnáziumi éveimben er.s kisebbségi érzésekkel küszk.dtem zsidó származásom
miatt, úgy t.nt, nem vesznek majd fel sehova. Aztán a Veres Pálné Gimnáziumba
kerültem, és ott is érettségiztem. 25 éves koromban valaki megkérdezte t.lem: .Mi
lenne veled, ha ma meghalnál? Hiszel abban, hogy van menny és pokol?” Azt feleltem,
hogy igen, hiszem. Majd elolvastatta velem a János 3:16-ot. Ráébredtem arra, ha
hiszem, hogy Jézus Isten fia, akkor van mennyei helyem. Az I. János 5:12-13 szerint
bizonyosságom lett abban, hogy .r.k életem van. Ezt nem csak remélhetem, hanem
tudhatom is. Azóta Jézus Krisztus él Szent Lelke által a szívemben, és rajtam áll, hogy
hagyom-e uralkodni is .t az életemben.